ELTE SE női futsal csapat: július 2011

Futsalos bizonyítványosztás

A biztos bennmaradást jelentő 7. helyen fejezte be az ELTE SE női együttese első élvonalbeli szezonját, melynek lezárását egy rögtönzött, képzeletbeli díjkiosztóval tetőzzük be. Előre szólunk: szem nem marad szárazon.

„25 mérkőzés, 1,8 méter sebtapasz, 2382 kilométer, 39 véraláfutás, 3 köröm, 9 térdporc, 4 térdszalag, 3 boka, 59 gól – de az élmény megfizethetetlen.” Ezen címszavakkal értékelték teremfocis högyeink NB I.-es elsőbálozásukat a csapat honlapján. Nos, a nyári uborkaszezonra való tekintettel mi sem leszünk restek ebben az évadban utoljára billentyűzetet ragadni és az oldalvonalakon túlról véleményt formálni. Csapjunk is rögvest a lovak közé, íme lányaink 2010/2011-es szezonjának tömjénezése, keresztvízlehúzása!

A szezon gráciái (Aranycsizmaszár díj): Na, tudjuk le gyorsan a kötelező köröket a számokkal! A szereplési listán a sztahonvista munkabrigád képviseletében a Szabó Annamari, Molnár Zsófi, Galgócz Edina, Vida Orsi kvartett házon belül 25/25-ös mérleggel végzett legelöl, de Farkas Móninak sem kell az idénybeli 24 meccsével a falnak rohannia. A lórúgás erejével felérő löketeket útnak indító – és az esetek többségében célt is találó – Molnár Zsófi 17 ágyúgolyójával a házi gólkirálynői címen túl az összetett mezőnyben is előkelő helyen vert cöveket. A gólpasszok és a kanadai táblázat ezúttal a feledés homályába kényszerülnek, mivel a mélyen tisztelt bírói kar tagjainak még az is elegendő – sőt, olykor megterhelő – feladatnak számított, hogy a tényleges gólszerző mellé írják be a fát. Ellenben, aki az idény elején azt mondja nekünk, hogy egy 25 mérkőzésen elért 4(!), azaz négy sárga, nulla piros lap mutató nem elegendő a Fair Play díjra, akkor cserébe megettük volna a kalapunkat. Nos, szép lassan kezdhetjük csócsálni a fejfedőt, ugyanis a Galaxis NFE és a Kiskunfélegyházi Mókusok is 2-2 sárga cetlivel vészelték át az idényt – mindez egy cseppet sem von le a széllel szemben is mindvégig alázatosan és szabályosan küzdő lányaink érdeméből. Az utolsó számháborúban a kapott és lőtt gólok kerülnek előtérbe. Lányaink védekezését dicséri az a tény, hogy az alapszakaszbeli mutatók szerint Szabó Annamari az igen előkelőnek nevezhető 5. pozícióban végzett a kapusrangsorban. Támadójátékunk kapcsán első bliccre ránézésre azt állapíthatjuk meg, hogy az ellen kapuja előtt időnként meglehetősen kevés babér termett számunkra – itt csak a mezőny végén kullogunk. Ugyanakkor érdemes lenne egy olyan statisztikát készíteni, ami a lőtt gólok hatékonyságról (szerzett pontok/lőtt gólok) szólna – magyarán szólva a találatok hány pontot hoztak a konyhára. Bizton írom le: jó páran hátast dobnánk az eredmények láttán.

A szezon legFényesebb találata (Falcao-plakett): Galgócz Edina a címvédő Vestának lőtt gólja láttán dobjuk gyorsan a kukába Kovács Kálmán „Ha az a lövés bemegy, akkor gól.”, valamint Urbányi István „A meccseket gólok nélkül kell értékelni” klasszikusait és tapossuk is meg jó alaposan. Csapatkapitányunk jobbosa az idény során többször is nagyon elsült egy-egy rögzített játékhelyzetet követően, ám a fehérvári katlanban a későbbi bajnokcsapat játékosaival szemben végigvitt, az egész pályát felölelő szólójára méltán lehet büszke. Jutalma: a társak által fényesre suvickolt cipellőjén túl egy szifonnyi fényes nedűJ Itt az idő, hogy takarékra tegyük magunkat a fölösleges szómenés terén és átadjuk magunkat a Vesta TV által megörökített jelenetsornak (az akció a youtube-os videón 0:45-nél kezdődik).

A szezon futbalettos mozzanata (Freestyle díj): Következzen most egy tipikusan ínyenceknekvaló kategória. A mérkőzésről mérkőzésre járó fotósoknak hála a jéghideg sör limonádé hintaágyas kortyolása közepette a fulladásos nevetőgörcs állapota kerülget bennünket a tucatnyi megmosolyogtató kép szemügyre vételezésekor. Baksai Vica önfeledt szárnyalása, Vida Orsi karatekölykös rúgómozdulata – bizonyára nagy hatással lehetett rá a Tsubasa kapitány című anime – is külön bekezdést érdemelne, de még rajtuk is túltett a break táncos Szabó Annamari. A megannyi parádés védést bemutató kapusunk a legendás kolumbiai kapus skorpiórúgását megirigyelve egy meglehetősen sajátos verzióját választotta a büntető hárításának a Kiskunfélegyházi Mókusok ellen. „Jelszavaink valának”: Szemeket a fotókra szegezz!

A szezon észrevétele (Arany Okuláré díj): Női együttesünk találkozóira mindig is egy magával ragadó élménynek számít kijárni, hiszen akik nem csukott szemekkel és fülekkel teszik mindezt, azok – eredménytől függetlenül – garantáltan egy jegyzettömbnyi aranyköpéssel gazdagodnak. A mókázásban különösen a Svájcból hazatérő és a zavarórepüléseivel, hangeffektjeivel a védőket őrületbe kergető Budai Bori járt az élen, ám most mégsem egy ’fb-n tömeges lájk’ típusú hozzászólást emelnénk ki az esélyesek közül. A befutónak egy „Csak az okos ember rak rendet. A zseni átlát a káoszon” töltetű mozdulatsor bizonyult, ami Farkas Móni nevéhez fűződik. Ezt írtuk a 2011. február 20-ai találkozón a farzsebéből hirtelen előhúzott mestermunkájáról:

„ 9.p.: Hooo-hooo-hóóóóóóó, újabb GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! A kezdőkörben álló Farkas Mónihoz került a laszti, aki előbb felnézett, hogy mit is kezdjen vele. A következő pillanatban már csupán azt konstatálhattuk, hogy a magas ívben szálló játékszer az alapvonaltól két lépésnyire tartózkodó Winternitz Zsuzsanna fölött a Galaxis ketrecébe „kért” leszállási engedélyt. Elképesztő találat, 0-2! ”

A szezon leggyümölcsözőbb duplázója (Aranyalma díj): „Minden nap egy alma és a doktor alma.” – olvasható a komment a bajnokira almát falatozóan bemelegítő Pfundtner Vivi képe alatt. A váratlan fordulatokban gazdag k iskunfélegyházi tortúrára a mesebeli gonosz boszorka minden bizonnyal alaposan összecserélhette az üvegcséket, hiszen a támadószekcióban tüsténkedő Csipkerózsikánk helyett az őt őrző bekkek szenderültek mély álomba. A parádés hatásfokkal sürgő-forgó, spárgázó mozdulatával még labdát is lopó csatárunk termése a lefújást követően két találatra rúgott, amivel oroszlánrészt vállalt a tavasszal nagy menetelésbe fogó Mókusok pillanatnyi feltartóztatásában. A pontszerzést jelentő falatozás duplázás meghozta a gyümölcsét – egy apró lépést a bennmaradáshoz vezető úton – és mint tudjuk, a gyümölcsből pálinkát lehet főzni. Még az almából is!

A szezon labdazsonglőre (Arany Csellókirálynő díj): Még a komplett női élvonalbeli mezőnyben sem túlzottan gyakoriak a látványos cselsorozatok, így Farkas Móni miskolci produkciója vitán felül az legemlékezetesebbek közé tartozik. Technikás támadónk trükkjeivel többször is csomót kötött aktuális őrzője lábára – a „..bogozd ki újra!” 30Y-s nótát dúdoló nézőközönségből néhányan már csak a „brazil kört” hiányolták a repertoárból. S hogy nem csupán egy öncélú bűvészmutatványról szól a fáma, azt Farkas Móni egy gól+két gólpassz mutatója hűen támasztja alá.

A szezon legbosszantóbb történése (’A magyar narancs’ díj): Két jelentkező is van eme nem túl becses címre, ám miután kettőjük viszonya a dél-amerikai szappanoperák szerelmi sokszögeinél picit szorosabbnak bizonyul, így most egy kalap alatt tárgyaljuk őket. A súlyos sérülések miatt már a rajtnál népes civilhad foglalt helyet a mieink kispadján, s a mesebeli kisgömböc módjára támadó nyavalyák miatt a listán szereplők száma egyre csak bővült és bővült. Sajnos közülük a Szőllősi Julcsi, Biri Elvira, Kiss Klaudia trió egész évre a partvonalon túlra kényszerült. Az „együtt megyünk” felfogás azonban mindannyiukat – kevésbé és súlyosabban sérültet – a csarnokba csábította a vasárnapokon, hogy aztán ki fotósként, ki ideiglenes kapusedzőként, ki egyszemélyes szurkolótáborként vegye ki a részét az egészből. S itt érkeztünk el a másik sarkalatos problémához, a finoman szólva is minimális számú nézőközönséghez… Hibát követtek el azok, akik a kezdeti vereségek után leírták a csajokat, ugyanis a félévhez érve a Tóth Karcsi által vezényelt mókás gyakorlatoknak hála a gárda védekezése és támadójátéka úgy állt össze, mint két kicsi lego. Sajnos ez a drukkerhad számában egyáltalán nem mutatkozott meg. Mi több, a legégetőbb baj az, hogy most is csak az veszi magára az imént leírtakat, akinek nem inge…

A szezon legidegborzolóbb 40 perce (Remegő Lábak díj): Ezért is bosszantó a fentebb említett ’néhány kószáló ember/mérkőzés’ ténye, mivel az ELTE-s hölgyek a „kötelezőnek számító” tanulópénz megfizetése után szinte képtelen voltak izgalmaktól mentes találkozót játszani. Az idény egészét tekintve a Galaxis NFE elleni februári derbi szoros küzdelemben orozta el a pálmát 24 sorstársa elől. A döntés hátterében két, bravúrnak számító tényező lapul meg. A fővárosi alakulatok közös élettörténete során kéz a kézben segítették át egymást a soron akadályokon – feljutás, élvonalbeli tagság megőrzése –, de amikor „házon belüli” randevúra került sor, úgy a mi lányaink rendre fejet hajtottak a tesó előtt. Majd jött a februári összecsapás, melyen a látványos technikai nyalánkságok helyett az odaadás és a szív diktált. S ez a szív az idény egyik legfontosabb meccsén mindenkiben egyszerre dobbant meg – leszámítva azon szurkolókat, akik az izgalmak és remegő végtagok közepette már a tartalék peacemakerért folyamodtak. Másrészt a mieink ezzel a győzelemmel két legyet ütöttek egy csapásra: a bennük lakozó félelmet, kétkedést is képesek voltak két vállra fektetni. Ennél nagyobb siker, kincs kevés létezik szerte a nagyvilágban.

A szezon flipperezése (Tingli-tangli díj): A csocsós jelenetekben (is) bővelkedő 10 hónap egyik ékességeként kapásból a sikeres szegedi kiruccanás végkimenetelét eldöntő akció jelenik meg lelki szemeink előtt. Egy hazai védőn megpattanó lövést követően a lepattanóért Baksai Vica bátran szállt szembe a túlerővel – kapus+másik hátvéd –, miközben a lelátón kedvenceikért szorítók lélegzetvisszafojtva lesték, hogy mit hoz a párharcuk. Kipattanó, elpattanó, megpattanó vagy egy „szimpla” kapuba bepattanó labdát? A „ma született bárány ártatlanságával” somolygó hátvédünk a Mátrixból ellesett trükkökkel préselte át magát és a játékszert az előtte tornyosuló játékoson. Mikor már mindenki azt hitte, hogy az évad elején a Tolna-Mözstől átigazoló leányzó túl van a nehezén, akkor a laszti egyszeriben a „Keresem az utam…” című Ákos slágerre kezdte el dúdolni. Komoly dilemmának bizonyult mindez Vica számára, aki végül a jókora rúgás vagy a bogyó kézben babusgatása helyett egészen a gólvonalon túlra dédelgette társát, hogy azt követően az őt ünneplő lánykoszorú kellős közepén kössön ki. Köszönjük figyelmetek, a Tingli-tangli díjas sztori meseszerű változata című rovatunkat olvashattátok.(Nem szívesen kérnénk elnézést a valóság továbbképzeléséért, ugyanis aki már eddig eljutott az összefoglalóban, azt legalább annyira a feje tetejére ejtették, mint ezen sorok írójátJ)

A szezon vendéglátása (Terülj-terülj asztalkám díj): Lassítsunk egy picit, hogy is van ez? Ha nyerünk, azért iszunk öblögetünk, ha kikapunk, akkor azért, ha pedig döntetlenre végeznénk, akkor majd csak elhajlunk az egyik szélsőség irányába. Szerencsére az utolsó verzió olyan ritka volt, mint a fehér Zorró. Hölgyeink menetelése során az imént ismertetett képlet annyiban változott, hogy a győzelem mámoros ízéhez mindig sikerült hozzácsapni némi desszertet, finomságot, nassolnivalót. Minden egyes diadal párját ritkító délutánnal kecsegtetett, de a tolnai dínom-dánomok minden elképzelhetőn túltettek. A tolnai leányzók – Baksai Vica és Pfundtner Vivi – szülei, rokonai fáradtságot, hangot és időt nem sajnálva előbb a tolnai B-közép csábítása ellenére szurkolták ki az ELTE SE-s csajok sikereit, hogy aztán a hazai ízek kerüljenek főszerepbe. Megérte, nem kicsit, nagyon-nagyon. Arról nem is beszélve, hogy így lett ez jól „kitalálva”, máskülönben egy hosszabb győzelmi széria során azt vettük volna észre a másikon, hogy már csak gurulva tudunk közlekedni.

A szezon legELTE-sebb pillanata (Arany Könnycsepp díj): Dobpergés és miegymás… Ha jobban belegondoltok, akkor nagy zsákbamacskát nem árulunk el azzal, ha azt pingáljuk le ide: egy újonc csapat életében a megérdemelten kivívott bennmaradásnál nagyobb örömet aligha lehet elképzelni. Pontosan így van ez a mi lányaink esetében is, akik egy borús salgótarjáni vasárnap délelőtt kemény, vaskos fába vágták bele a fejszéjüket. Szerencsére a 18 fordulós alapszakasz során mindig akad legalább egy olyan átlagon felüli teljesítmény, ami arra sarkallta őket, hogy „még, még, még, ennyi nem elég”. Majd jött a Szegedi Boszorkányok elleni sorsdöntő összecsapás, s az addigi gyengébb hazai szereplést a suttyba dobva, egymásért csúszva-mászva, parkettát felszántva saját erejükből őrizték meg az élvonalbeli tagságukat. A rend kedvéért következzen ízibe egy gyors névshowrolvasás: Albert Eszter, Baksai Éva, Barabás Bea, Biri Elvira, Budai Borbála, Farkas Mónika, Galgócz Edina, Juhász Adrienn, Kiss Klaudia, Molnár Zsófia, Pfundtner Vivien, Szabó Annamária, Szabó Éva, Szabó Viktória, Szlávi Anna, Szőllősi Júlia, Vida Orsolya és Tóth Károly. Továbbá nem szabad szó nélkül elmenni a lányokat az élvonalba terelő, jelenleg a klub utánpótláscsapatában pallérozódó fiatalok zökkenőmentes beépítéséért felelős Ternyák Miki és segítőkész pajtásának, Veres „Totó” Zoli szerepvállalása mellett. Kerek-perec kijelenthető: az imént felsorolt emberkék eltökéltségének köszönhetően divatossá vált a futsal sportága egyetemünk berkein belül. Főhajtás, kalaplengetés, vastaps jár nekik!