Így mulatnak


Fotósunk tegnap este több ELTE star játékost kapott lencsevégre, akik S. András olajmágnás és média személyiség privát szervezésű partiján vettek részt. Voltak, akik próbáltak napszemüveg mögé rejtőzni, de legtöbben nem rejtették véka alá, hogy jól mulatnak.



forrás: sztory



PBÚ cikk

A Pesti Bölcsész Újságban megjelent írást megnézhetitek itt is, de megtaláljátok az összegyűjtött cikkek közt is.


Köszönet szurkolóinknak

Két törzsszurkolónknak ezúton - fotóik közzétételével - szeretnénk
megköszönni az egész éves kitartó szurkolásukat, támogatásukat.

Sanyi bácsi 81 éves budapesti lakos, aki az elsők között volt
és mindvégig kitartott mellettünk, hitt a tehetségünkben, küzdeni akarásunkban.



Viki, aki az újabb generációt képviseli, egy nemzetközi tornán ismerte meg a csapatot.
Saját bevallása szerint kis korában ő is szeretett focizni, de az élet más felé terelte, így most hacsak szurkolóként, de újra élvezheti eme szép játékot.



Sanyi bácsi, Viki, köszönjük a kitartást és a sok lelkesítő szót!

Tanuló utcai Bajnokság

Sorsoltak a Tanuló utcai bajnokságban.
Következő fordulók:


2010. május 29.

17:00 FC Barka-DBR - ELTE
18:30 BRSE - ELTE
20:00 ALLE - ELTE

További mérkőzések várható időpontjai:
- 2010. június 12.
- 2010. június 26.
- 2010. augusztus 28.
- 2010. szeptember 11.

ELTE SE - Fidelitas gálameccs

A május 1-jén rendezett ELTE SE - Fidelitas gálamérkőzés beszámolóját
az ELTE Online írásában itt olvashatjátok.

A Fidelitas összeállítása:

Benkő Szilárd, Cser-Palkovics András, Mihalovics Péter, Szijjártó Péter, Wildner Domonkos,

Zólyomi Mátyás, Zsiga Marcell.


Az ELTE SE csapatát
Albert Eszter, Budai Bori, Farkas Móni, Galgócz Edina, Molnár Zsófi, Nagy (Stár) Ági, Szabó Éva, Szabó Viki

képviselte.