Mézeskalács


Kedves csapat és persze honlap olvasók,
ezúton kívánunk mindenkinek kellemes ünnepeket!


A kép csak sajnos ízelítő, nem látszik mindenki,
mert a kis falánkok megették a fénykép készülte előtt ...

sztroy

Félév


Nemcsak az Egyetem, hanem a bajnokság is a félév végére ért.
A legutolsó elmaradt mérkőzések (Galaxis - Miskolc, FTC - Szeged)
pótlásáról itt találtok beszámolókat.

Az őszi fordulók befejeztével a tabella pedig így alakul:

Táncóra kezdőknek

A téli szünetben, hogy ne maradjunk mozgás nélkül, táncórákat vettünk,
mely terveink szerint a pályán is segíti majd a mozgáskoordinációnkat.

Az órán készült fotót itt láthatjátok, amely egyúttal decemberi nyereményjátékunk képe is.
A feladat pedig helyes sorrendben összeírni a képen szereplőket.



Az első helyes válaszadónak ELTE toll a jutalma.
Hajrá!

sztory

Futsal Magyar Kupa




Sorsoltak a női Magyar Kupában:

2010. december 11., 17:00
Tatabánya Kalafa SE - ELTE SE
Szár, Sportcsarnok (Forrás utca)

A többi mérkőzés párosítását a képre kattintva tudjátok megnézni:

9. forduló - ELTE - FTC

A 9. forduló mérkőzésének írásos anyagai itt és itt olvashatóak.
A beharangozó pedig ide kattintva érhető el.

9. forduló - Futsal NB I.



ELTE SE - Ferencváros

Az őszi bajnoki szezon záró, 9. fordulót itthon játsszuk a Ferencváros csapata ellen.
A futsal-hungary beharangozóját itt olvashatjátok.
A mérkőzés a szokásostól azonban eltérően nem a BEAC-on, hanem Budaörsön kerül megrendezésre.

Időpont: 2010. november 24., szerda, 20:00
Helyszín: Herman Ottó Általános Iskola, Budaörs, Ifjúság út 6.
(bejárat és parkolók a Bretzfeld utca felől)


A futsal-hungary beharangozója itt található, a mérkőzés ELTE Online beszámolója pedig ide kattintva érhető el.

8. forduló - beharangozók, beszámolók

A 8. forduló beharangozói:
-ELTE Online
- futsal-hungary

Szegedi AK Boszorkányok - ELTE SE 1:2 (1:1)

Beszámolók:
-ELTE Online
- futsal-hungary

A tabella aktuális állása:

Maszkabál

Az első képen még a tavalyi győztesek, Kobold Adri és Túró Mompi Rudi, örülhet:

Idén azonban új győztese volt a nemrégiben megrendezett jótékonysági maszkabálnak, ahova játékosaink is meghívást kaptak.

Ez évben Facebook Vica vihette haza az elsőnek járó díjat, melynek értelmében vállalta, hogy a hátralevő bajnoki meccsek mindegyike előtt vendégül látja a csapatot egy győzelmi ebédre. Eddig jól megoldotta a feladatát! Tolna-ELTE: 3-5!!


sztory

8. forduló - Női futsal NB I

A 8. forduló mérkőzését november 21-én a Szegedi AK Boszorkányok ellen játsszuk.

- időpont: 2010. november 21., 11:00
- helyszín: Szeged, Orczy Általános Iskola (6791 Szeged, Szent János tér 2-4. )



Eheti MVP (FF) díj


A heti MVP (Most Valuable Player) díjat a közönség, az újságírók és a csapat szavazatai alapján Ancsi nyerte. Ezúton is gratulálunk neki, és hasonló sikereket kívánunk a holnapi régészeti kanál beszámolójához.

sztory

Előkészületek

A hétvégi tolnai mérkőzésre csapatunk geocachinggel is tréningezett.
A cél nemcsak a szabad levegőn közösen eltöltött idő volt, hanem hogy játékosaink együtt, összehangoltan tudjanak csapatmunkát végezni.
Ehhez az is kellett, hogy 6-os számú játékosunk, Vica, elkészítse a kincskereső térképet, amely végül elvezetett úticélunkhoz és nagyban hozzájárult a hétvégi sportsikerhez is.




forrás: sztory

7. forduló beszámoló


- Az idegenbeli 7. forduló beszámolóját ide kattintva éritek el,
a fotókat pedig itt találjátok.

- Az ELTE Online beszámolója itt érhető el, a mérkőzés képeit
pedig immáron a fényképtárban is megtaláljátok.

- A TEOL beszámolója pedig itt érhető el.

7. forduló - Futsal NB I.


A 7. forduló mérkőzését november 14-én a Tolna- Mözs csapata ellen játsszuk.

- időpont: 2010. november 14., 16:00
- helyszín: Tolna-Mözs, Városi Sportcsarnok

Beharangozók:
- ELTE Online
- futsal-hungary

6. fordul összefoglalók

A 6. forduló összefoglalóit itt találjátok:

- ELTE Online (élő közvetítés)
- ELTE Online (beszámoló)
- futsal-hungary
- Galaxis NFE


A képek itt és a fényképtárban tudjátok megnézni.

Újabb sportág


Játékosaink sorra csillogtatják meg tudásukat más-más sportágban is.



Ezúttal kapusunk szerepelt egy nemzetközi breakdance tornán,
ahol a kapuba nyújtott mozdulatokkal tarkított gyakorlatot mutatott be
és ért el dobogós helyezést.
Ancsinak ezúttal is gratulálunk!

sztory

2000. látogató


Szerkesztőségünk ezúton szeretné megköszönni olvasóinak a nagyszámú
érdeklődést, amit az elmúlt egy hónapban oldalunk iránt tanúsítottak.
Októberben a kis hazánkban 1850-szer látogatták oldalunkat,
de más országok is felfedezhetünk látogatóink között.

Reméljük ezzel mi is hozzájárulhatunk a futsal
sportág népszerűsítéséhez.
Íme egy ízelítő olvasóink közül:



Figyelem, a 2000. látogatót értékes nyereményekkel lepjük meg.

sztroy

Futsal NB I - 6. forduló



A 6. forduló mérkőzését vasárnap itthon játsszuk a Galaxis NFE csapatával.

- időpont: 2010. november 7., 15:30
- helyszín: BEAC Sportcsarnok, 1117. Bogdánfy utca 10.


ELTE SE - Galaxis NFE

Beharangozók:
- ELTE Online
- Galaxis NFE
- futsal-hungary

Dojo


Fiatal játékosaink nemcsak a futballpályán mérik össze erejüket,
többük közülük más-más sportágban is jártasak.
Kiváló rúgótechnikáját ezúttal Orsi a küzdősportok területén próbálta ki.

Az ELTE dojojában az elismert japán nagymesterrel, Funakosi Gicsinnel
vethette össze a tradicionális japán karaték egyenes rúgásos technikáját
a kínai kempo körkörös mozdulataival.

sztory

375 éves az ELTE!

A Nemzetközi Futsal Szövetség jóvoltából egyik játékosunk Svájcba utazhatott, az ELTE-nek mint a világ legrégebbi alapítású futsal csapatának képviseletében.

Kampányturnéja során Bori találkozott a FIFA elnökével is, aki csodálatát fejezte ki csapatunk iránt, s bevallotta, azt hitte, az uruguayi Montevideo a futsal szülőhazája, de ígéri, módosíttatja a kárpát-medencei Nagyszombatra.

forrás: sztory

Kvíz

Játékosaink nem csak a mérkőzések közben, hanem a
mindennapokban is szeretik kreativitásukat felcsillantani.
A minap egy játékos fejtörő segítségével próbálták meg fejleszteni
találékonyságukat, képzelőerejüket.

Ezúttal egy furfangos feladványt kellett elmutogatni (lásd. 1-5. dia).

Végül is a sikerült túljutni az akadályon (lásd. 6. dia).
A megfejtést az utolsó dián láthatjátok.

5. forduló - beharangozók, beszámolók

Az 5. forduló linkjei:

Beharangozók:
- ELTE Online
- futsal-hungary (atombiztos védelem)

Beszámolók:
- ELTE Online
- futsal-hungary (izzasztás)

Képek:
- ELTE Online
- fényképtár

Meglestük Ancsát!

Egy csütörtöki edzésünk alkalmával túlméretezett öltözőket
kapott csapatunk, melyet főként 9-es számú játékosunk nehezményezett.



Ancsa azonban nem volt híján leleményességnek és hamar alkalmazkodni tudott a szituációhoz. Hordozható kisszék hiányában a rendelkezésre álló tárgyakból tudott csak gazdálkodni. Végül a hiányzó pár centi sikeresen pótlásra került.

Szerkesztőségünk hasonló sikereket kíván az e hétvégi mérkőzésre is!

A fotóért külön köszönet jár Puffander Vivien fényképésznek.

sztory

Hazai pálya

Első számú hazai pályánk és mérkőzéseink helyszíne
a sokvonalas BEAC Sportcsarnok,
melynek pontos címe: 1117 Bp., Bogdánfy utca 10.



Futsal NB I - 5. forduló

Az 5. NB I-es bajnoki fordulót október 24-én,
vasárnap játsszuk idegenben, a Pestszentimrei Sportkastélyban.

Univerzum-Aramis - ELTE SE

időpont: 2010. október 24. , 18:30
helyszín: Pestszentimrei Sportkastély, 1188 Budapest Kisfaludy utca 33/c.

További mérkőzések:

Képek - ELTE SE - Mókusok


Felkerültek a 4. forduló képei a fényképtárba.


Ide kattintva megtaláljátok őket.

A képeket ifj. Vitányi Iván készítette, akinek ezúton is köszönjük a munkáját.

Első győzelem, FF-díj

Csapatunk a hétvégén megszerezte első NB I-es győzelmét. Ennek örömére útjára indítottuk az FF-díjat, mely a mérkőzésen legfényesebben teljesítő játékosunknak jár.




Ez alkalommal Galgócz Edina nyerte el a kitüntetést, melynek értelmében ő hívhatta meg csapattársait egy-egy pohár Fényre a mérkőzés után.

4. forduló - beharangozók, beszámolók


A 4. forduló beharangozóit itt találjátok:
- ELTE Online
- futsal-hungary
- Kiskunfélegyházi Mókusok


Képeket még itt nézhettek.

Az eredményeket pedig itt találjátok:
- ELTE Online (beszámoló)
- ELTE Online (élő, szöveges közvetítés)
- futsal-hungary
- Kiskunfélegyházi Mókusok

Miskolci Vénusz - ELTE SE összefogalalók

A 3. fordulóról két videó is készült. A Miskolc Tv összefoglalóját,
illetve a hozzátartozó nyilatkozatokat ide kattintva érhetitek el.

A másik videót pedig itt nézhetitek meg:

4. forduló - Futsal NB I

4. forduló - 2010. október 17. (vasárnap), 14:00
BEAC Sportcsarnok
ELTE SE - Kiskunfélegyházi Mókusok

3. forduló - beharangozók és eredmények

A 3. forduló beharangozóinak linkjeit itt találjátok:
- ELTE Online
- futsal-hungary
- Vénusz


KÉPEK a miskolci mérkőzésről itt vannak,
illetve egy részük a fényképtárba is felkerült.

Az eredményekről pedig itt olvashattok:
- ELTE Online
- futsal-hungary
- Vénusz

A képeket Kovács Zoltán és Kozák Attila készítette.

ELTE SE - Vesta összefoglaló

A második forduló összefoglaló videója itt megtekinthető:


3. forduló - Külföldi érdeklődés


Következő idegenbeli mérkőzésünk Miskolcon lesz, október 10-én, 15 órai kezdettel.



Az utazó csapatot ezúttal egy minnesotai újságírói stáb kíséri el a borsodi városba, ugyanis csapatunk - feltörekvő ambícióival - felkeltette egy amerikai egyetemista tehetségkutató szervezet érdeklődését.



Köszönet az ELTE-nek széleskörű nemzetközi sportkampányáért!

forrás: sztory

Női futsal - 2. forduló

A második forduló beharangozóinak linkjeit itt találjátok:
- ELTE-Online
- futsal-hungary




Az eredményekről pedig itt olvashattok:
- ELTE Online
- futsal-hungary
- Vesta Futsal Club

Vesta - Galaxis összefoglaló

Az első fordulóbeli Vesta-Galaxis találkozóról készült videót megnézhetitek itt:



A videót Jakab Zsolt készítette.

Első hazai mérkőzés

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt az első hazai NB I-es mérkőzésünkre.
(további részletekért kattints a képre)


Salgótarjáni összefoglaló

A vasárnapi mérkőzésről itt olvashattok összefoglalót.

Beharangozók



A vasárnapi mérkőzés beharangozóját itt tudjátok megnézni az ELTE Online szerkesztésében.

A másik, az NB I-es startról íródott cikket pedig itt olvashatjátok.

Játékosok - 2010-2011

Kialakult a női futsal bajnokság új évadjának kerete.


A 2010-2011-es idényben igazolt ELTE SE játékosok:

  1. Albert Eszter
  2. Baksai Éva
  3. Barabás Bea
  4. Biri Elvira
  5. Budai Borbála
  6. Farkas Mónika
  7. Galgócz Edina
  8. Juhász Adrienn
  9. Kiss Klaudia
  10. Molnár Zsófia
  11. Pfundtner Vivien
  12. Szabó Annamária
  13. Szabó Éva
  14. Szabó Viktória
  15. Szlávi Anna
  16. Szőllősi Júlia
  17. Vida Orsolya

Futsal - 1. forduló

Az első NB I-es fordulót szeptember 26-án, idegenben játsszuk
a Skorpió-1DFC Group Salgótarján csapata ellen.

Skorpió-1DFC Group Salgótarján - ELTE SE

időpont: 2010. szeptember 26. (vasárnap), 13:00
helyszín: Salgótarján, Városi Sportcsarnok, Kassai sor 84.


A forduló további mérkőzései:


Kiskunfélegyházi Mókusok - Tolna-Mözs
Miskolci Szabadidőközpont Vénusz - Univerzum-Aramis
Vesta Persecutor K és 3S - Galaxis NFE
Ferencváros - Szegedi AK Boszorkányok

Thelena Kupa döntő

A tolnai Thelena Kupa döntőt már nem tudtuk megvárni,
de most az erről készült videót megnézhetitek:



A videofelvétel Jakab Zsolt anyaga.

Űrkutatás


Nagy megtiszteltetés érte csapatunk egyik védőjátékosát, aki
egyetemünk szlavisztika-orosz szakos hallgatója.

Játékosunk sporttevékenységének és nyelvtudásának köszönhetően a tervezett orosz űrkutatási MIR3 programban fog részt venni,
kutatásának címe:
"A sportolók etanol (C2H5OH) fogyasztása az Univerzumban."



Eszter jelenleg még itt, a Földön végez ehhez hasonló kísérleteket,
ahol is a fogyasztás szakaszainak strukturális jellemzésének érdekében csapattárasait is olykor-olykor bevonja.

forrás: sztory

Sorsolás - Női Futsal NB I 2010-2011





Női Futsal NB I - 2010-2011-es mérkőzések várható időpontjai:


1. forduló - 2010. szeptember 26. (vasárnap), 13:00
Salgótarján, Városi Sportcsarnok
Skorpió-1DFC Group Salgótarján - ELTE SE

2. forduló - 2010. október 03. (vasárnap), 14:00
BEAC sportcsarnok
ELTE SE - Vesta Persecutor K és 3S

3. forduló - 2010. október 10. (vasárnap), 15:00
Miskolc, Városi Szabadidőközpont
Miskolci Szabadidőközpont Vénusz - ELTE SE

4. forduló - 2010. október 17. (vasárnap), 14:00
BEAC Sportcsarnok
ELTE SE - Kiskunfélegyházi Mókusok

5. forduló - 2010. október 24. (vasárnap), 18:30
Pestszentimrei Sportkastély
Univerzum-Aramis - ELTE SE

6. forduló - 2010. november 07. (vasárnap), 14:00
BEAC Sportcsarnok
ELTE SE - Galaxis NFE

7. forduló - 2010. november 14. (vasárnap)
Tolna-Mözs - ELTE SE

8. forduló - 2010. november 21. (vasárnap)
Szegedi AK Boszorkányok - ELTE SE

9. forduló - 2010. november 28. (vasárnap), 11:00
BEAC Sportcsarnok
ELTE SE - Ferencváros

Tanuló utca

Tanuló utcai mérkőzések:

Az esőzések miatt a forduló
2010. szeptember 18-án
lesz megtartva.

17:00 Rock-ant - ELTE (0:3)
18:30 Harsányi - ELTE (0:10)
19:15 VPG - ELTE (0:8)

Rájátszás:

2010. szeptember 25.
18:30 Fortuna
19:15 ALLE

2010. október 9.
17:45 APEH
19:15 BRSE

2010. október 16.
17:45 Barka
19:15 ALLE

A bajnokság állását itt megnézheted.